~1. Unalmas élet

Ez a nap is úgy kezdődött, mint a többi. Ugyan olyan unalmasan. Az életemben egyszerűen semmi izgalom nincs! Felkelek hétkor, felöltözök, sminkelek, eszek, iskolába megyek, túlélem a borzalmas órákat és az osztálytársaim utálkozó megjegyzéseit, hazajövök, megcsinálom a házikat, egész nap a gép előtt ülök, este hétkor vacsorázok, majd fürdök és alszok. Ezek az én unalmas napjaim.
  Pechemre apám a munkatársaival holnap jön haza Franciaországból. Félre értés ne essék, apámnak nagyon örülök, csak a vendégeknek nem, mert mi szállásoljuk őket. Körbe kellesz őket vezetnem a városban, és őszintén én még az utcára sem szívesen megyek ki. Mindenhol szerelmespárok enyelgését kell néznem, vagy a barátnők susogását, amikor meglátnak engem.
  Habár nem tudom mi bajuk velem. Szerintem nem vagyok egy bányarém, és nem ódivatú ruhákban járok suliba. Év elején nagyon zavart, amikor a fejemhez vágtak ezt-azt, szinte ott helyben elbőgtem magam. De már nem érdekel. Ha nincs jobb dolguk, mint engem kibeszélni, és ócsárolni, az az ő bajuk.
  Szerencsére nincs testvérem. Anyámmal élek itt, Londonban, mivel apám kint dolgozik Párizsban. Legszívesebben én is elhúznék innen de nem tehetem, mert még van egy hónap a suliból. Addig is ki kell tartanom.
  Gyorsan felkaptam a táskámat, és kiléptem az ajtón. Hűvös szél csapta meg az arcomat, amit nem bántam, hisz szeretem a hideget. A suliba vezető út alatt zenét hallgattam, amit csöndben dúdolgattam is. Mások előtt soha nem énekelek. Egyszer hallott meg Bethany, az unokatesóm, aki szerint "hiper-szuper" hangom van. Legalábbis ő így fogalmazott.
  A suli elé érve megpillantottam Beverly-t, a legnagyobb ellenségemet. Neki is nagy arca van, a nagy semmire. Szinte az egész focicsapat átment rajta, majd dobták őt, és erre büszke. Hát, én ehhez csak gratulálni tudok. A helyében elbújnák a világ elől, nem pedig mutogatnám magam.
-Nézzétek, megjött Anti Barbi! Jó a tatyód Kimi!-vágta a fejemhez vihogva, ami miatt majdnem megsüketültem. Az "Anti Barbi" név kilencedikben ragadt rám, év elején. Akkor szőke voltam, eggyáltalán nem sminkeltem, és nem hordtam divatos cuccokat. De ez már megváltozott. Átfestettem a hajam barna színűre, és a kinézettemmel is foglalkozom.
-Én a helyedben meg se mukkannék! Mire vagy büszke? A plasztik melleidre?-kérdeztem a szemébe nézve. Körülöttem hangos "húúúú"-zásokat hallottam, majd Beverly feje kezdett elvörösödni.
-Te kis.. te kis cafka! Hogy merészelsz rám ilyet mondani?-sziszegte a fogai között.
-Nem én vagyok a cafka, hanem te, tudod, nem rajtam ment át az egész focicsapat.-vágtam a képébe, majd egy diadalittas mosoly terült el az arcomon. Besiettem az épületbe, majd a szekrényem felé vettem az irányt. Még soha nem szóltam vissza Beverly-nek. De őszintén? Ez most jól esett.
  Ráérősen pakolgattam, amikor észrevettem, hogy senki nincs a folyosón. Ilyen gyorsan becsöngettek volna? Az lehetetlen.
  A matek terem felé vettem az irányt, majd megpillantottam az ajtót, ami mögül szürke füst szállt ki. Egyre közelebb lépkedtem a homály felé, majd megláttam a távolban egy piros foltot. A fél tantermet ellepte a tűz, és vészesen közeledett felém. Annyira leblokkoltam, hogy nem tudtam, pontosan mit is csináljak. A füst már marta a torkomat, és könnyeket csalt a szemembe. Elfutottam volna, de nem ment, hisz a lábam ólom súlyú volt. Ez lenne az én végzetem? Hát, lehet. A tűz körülbelül egy méterre volt tőlem, majd egy hideg kezet éreztem a csuklómon.
-Mit keresel itt Kim? Azonnal gyere, sietnünk kell!-hallottam meg mögülem Ms. Moris hangját. Ő a legjobb fej tanár a suliban. Infót tanít, és szinte mindig szabadfoglalkozást rendel el.
  Elrántott az ajtóból, és neki köszönhetően nem végzett velem a tűz. A fejemben minden kitisztult, és a lábamat is gyorsabban szedtem. Nem is tudom, mi ütött belém ott, a terem előtt.
  Kint állt az egész suli, csak én hiányoztam a sorból. Azért is jöttek be megkeresni, amiért én nagyon hálás is vagyok. A tűzoltó kocsi szirénájának a hangja csapta meg a fülemet, majd pár másodperc múlva a járművet is megláttam. Az iskola elé érve az emberek kiugrottak a kocsiból, majd az iskola épületébe mentek. Húsz perc múlva kijöttek, és azt mondták, minden rendben. Egy gyújtó okozta a tüzet, pontosabban egy diák vagy egy tanár. Szóval akkor ez bűncselekmény, vagy mi a szösz. Az igazgató dühösen nézett végig a diákokon, majd azt mondta, erre a napra hazamehetünk, mert a tantestület összeül, hogy mi legyen ezek után.
  A házunk udvarába lépve megpillantottam a garázsban apa kocsiját. Annyira örültem, hogy a bejárati ajtót majd' kitéptem a helyéről, és sebesen befutottam a konyhába, ahonnan a hangokat hallottam. A vendégekkel mit sem törődve apám nyakába vetettem magam. Nem csoda, hiszen fél éve nem láttam.
-Kimberly! De megnőttél! Gyere ide, Kicsikém.-mondta apám, majd ő is szorosabban szorított magához. Jó volt újra érezni a jellegzetes illatát. Fél perc után elengedtem. Bemutatott a kollégájának, Maura-nak, és gyerekének, Niall-nek. Azt hiszem, egy idős volt velem. Mosolyogva üdvözöltem őket, majd a telefonom csörgése zavarta meg az ismerkedést. A kijelzőn Milan neve villogott.