~2 Összetörés

 Már vagy egy hete várom ezt a hívást. Milan a pasim, pontosabban az exem lesz mindjárt, mert szakítok vele. A szüleivel elköltöztek Los Angelesbe. Habár én tudtam, a távkapcsolat nem működne, még is beleegyeztem. Az elmúlt pár hónapban szinte minden nap beszéltünk. Mindig valami Amelia-ról beszélt, meg hogy milyen jól elvannak. Amelia ezt csinálta, Amelia azt csinálta... Viszont mostanra jobb esetben hetente ha egyszer felhív. Gondolom azért nincs rám ideje, mert az új barátnője sok törődést igényel. Már többször is megkérdeztem tőle, hogy van-e köztük valami, de mindig tagadta.
  Igazából amikor összeismerkedtem Milan-nal, akkor nem tetszett. Ő is különc volt, mint én. Először barátok voltunk, utána pedig összejöttünk. Végülis, fiú és lány között nincs barátság. De Milan mostanra menő lett. Az új iskolában Istenítik. Talán azért is szedte fel azt a kis ribit, hogy menőzzön vele. Küldött róla egy rakás képet. Olyat is, amin a csaj egy kis toppba ment iskolába, amiből kilátszott a hasa. Nem tudom, mit esznek a férfiak ezeken a nőkön. Az eggyik képen pedig két szívószállal iszik a jégkását. A másikon pedig kézenfogva járkálnak az utcán. Mi ez, ha nem egy párkapcsolat? Azért annyira én sem vagyok hülye, hogy ne vegyem észre, hogy járnak! Igazából én már nem úgy érzek Milan iránt, mint régen. Beletörődtem, hogy nekem sosincs szerencsém, és hogy soha senki sem fog szeretni. Nagyot sóhajtottam, majd megnyomtam a kis zöld telefont.
-Szia Szívem! Képzeld, nagyon jól alakulnak a dolgok! Ha minden jól megy, egy hét múlva meg tudlak látogatni. Ugye örülsz? Majd elmegyünk egy csomó helyre, és bepótoljuk ezt a pár hónapot, oké? Képzeld, ma Amelia felszívta az orrába a krétaport, és egész biosz órán tüsszögött! Kapott is egy szaktanárit szegényke... Amúgy lesz egy kis meglepim is, remélem majd örülsz neki. Valami baj van, Kim? Olyan szótlan vagy.-hadarta a telefonba.
  Nem voltam szótlan, csak nem hagyott időt megszólalni. Nincs szívem szakítani vele most. Milyen lúzer lennék, ha telefonon keresztül szakítanék? Majd ha hazajön, akkor a szemébe mondom. Igen, ez így lesz jó.
-Szia. Nem, minden rendben. Akkor majd találkozunk. Szia.-köszöntem el tőle gyorsan. Nem raktam le, ami végzetes hiba volt. A háttérben hallottam egy női hangot, ami ezt kérdezte: "Milan, nem láttad a melltartómat?" Itt majdnem elbőgtem magam. Hát tényleg megcsalt. Azért, mert én nem voltam hajlandó lefeküdni vele? Ahelyett, hogy várt volna, felszedett egy kis kurvát, és minden nap kielégítik egymást? Ettől a naptól kezdve undorodom Milan-tól.
  Anyira elkeseredtem, hogy a telefont hangos csattanással vágtam a falhoz. A vonal sípolt egyet, majd a telefonom apró darabokra tört. Már egyszer-kétszer leejtettem, de azokat sikeresen túlélte. Nem bírtam tovább. Nem érdekelt Maura, sem Niall, sem a szüleim. A térdem összecsuklott alattam, majd lehuppantam a földre, és hangos sírásba kezdtem. Habár annyira nem fájt, mert elhidegültünk egymástól, de azért mégis, ha az embert megcsalják, az borzasztó érzés. Hallottam a szüleim aggodó szólongatását, de én még hangosabban bőgtem. Megkértem hogy menjenek ki, amit hárman teljesítettek is. A szőke fiú leült velem szembe, majd a kék szemeit rám emelte.
-Jól vagy?-kérdezte halkan.
-Szherinthed?-válaszoltam a kérdésre kérdéssel.
-Bocs, ez hülye kérdés volt. Elmondod, mi történt?-nézett a szemembe.
  Nem tudom, hogy miért, de elmondtam neki mindent. Az egész életemet. Amikor a végére értem, azt vártam hogy kiröhög, amiért ennyire szerencsétlen vagyok. De nem tette. Felállt, majd kivett a táskájából egy muffint, és felém nyújtotta. Először meglepődtem, de utána mosolyogva elfogadtam az ínycsiklandozó sütit.
-Láttad már a Fűrészt?-kérdezte. Nem tudom, hogy jöttek ide a filmek, de egy nemmel válaszoltam neki.-Megnézzük? Tudod, a szerelmi bánatoknál nekem mindig segít egy kis horrorfilm.
  Felsegített a földről, majd a kanapé felé vettük az irányt. Leültem, majd Niall elővette a táskájából a filmet. Jó sok minden lehet abban a táskában. Mellém ült, majd elkezdődött a film. Voltak egy rész, amikor nagyon féltem, ezért megfogtam Niall kezét. Sose csinálnék ilyet, de felülkerekedett rajtam a félelem. Jó erősen szorítottam a kezét, ami jóval nagyobb volt, mint az enyém.
  Láttam a szemem sarkából, hogy a szüleink figyelnek minket az ajtóból. Gyorsan elengedtem a védelmező kezet, és megigazítottam a ruhámat, mert kicsit felcsúszott. A film végére elfelejtettem az egész Milan ügyet, és hálás voltam Niall-nek, amiért felvidított. A laptopom hangosan kedzett pittyegni, hogy új üzenetem van Skype-on. Az ölembe vettem, majd megnyitottam a fájlt, amit valami A18 nevű felhasználó küldött. A képen Milan volt... és.. és Amelia. Miközben egy tengerparton csókolóznak. Itt megint elkapott a sírás. Niall aggódóan nézett rám, de megkértem hogy hagyjon magamra. Pontosabban leordítottam a fejét szegénynek.
  Órákon át csak bőgtem, majd rájöttem, hogy semmi értelme sajnálnom magam. Végülis előfordul az életbe ilyesmi, nem? A mai napon rájöttem, hogy nekem nem Milan az igazi. Nem is tudom, hogy járhattam egy ekkora seggfejjel.
  Felálltam, majd a tükörbe néztem. Borzalmasan néztem ki. Bedagadt, piros szemek, kócos haj, elfolyt smink. Berohantam a fürdőszobába, majd úgy-ahogy rendbe szedtem magam. Lementem a konyhába, ahol Niall épp sütött valamit.
-A szüleink?-kérdeztem tőle, mert elég csend volt a lakásban.
-Elmentek vacsorázni. Minket is akartak vinni, de aztán rájöttek, hogy te ilyen hangulattal nem igazán akarsz menni. Mondtam nekik, hogy csinálok én vacsorát itthon. Szereted a sült csirkét?-kérdezte egy féloldalas mosoly kíséretében. Válaszul bólintottam egyet.
  A sütő sípolt egyet, ami azt jelentette, hogy kész a vacsora. Niall nagyon viccesen nézett ki, ahogy próbálta kiszedni a forró tálat a törlővel. Mikor sikerült megfognia a tál két végét, sebesen az asztalhoz vitte, és szó szerint ledobta rá. Én annyira nevettem, hogy véletlenül levertem a tűzhelyről a rizst, és a szemek szétszóródtak a földön. Itt már fordítva volt: Niall nevetett rajtam.
  Tíz perc után sikeresen felszedtük a rizst a földről, és ami a lábasba maradt, azt elfeleztük. Nagyon éhes voltam, viszont nem bírtam megenni az utolsó csirkecombot. Niall-nek már csurgott a nyál a szája szélén, annyira figyelte a csirkét.
-Kéred?-kérdeztem tőle mosolyogva.
-Naná!-válaszolta, majd átrakta az ő tányérjára, és egy perc alatt befalta.
  Ezalatt én bámultam, majd gyorsan észbe kaptam. Felálltam az asztaltól, megköszöntem a vacsorát, és felmentem a szobámba tanulni. Vagyis csak próbáltam. Kit érdekel a töri?
  Hallottam, ahogy Niall feljön a lépcsőn, majd bemegy a vendégszobába, és elrakja magát holnapra. Még csak kilenc óra, én sose szoktam ilyenkor aludni. De megpróbálok. Befeküdtem az ágyba, fészkelődte, egy kicsit, majd mély álomba zuhantam.